Szerzőink

Bódai-Soós Judit

Bódai-Soós Judit

Író, költő, pedagógus. Egy gyermek édesanyja. Végzettsége szerint középiskolai matematikatanár és családkonzulens. 
Első verseit még óvodásként írta, aztán végigverselte az általános- és középiskolát. A verseket novellák követték, majd mesék, illetve regények. Írásait azonban megtartotta magának egészen 2007-ig. Ekkor, egy irodalmi pályázat hatására lépett a nyilvánosság elé.

Claude Ivanson

Claude Ivanson

Ivanics-Rieger Klaudia 1989-ben született, Úrkúton él. Amióta csak az eszét tudja, imád történeteket kitalálni és írni. Emellett szívesen rajzol is. Egy vidéki iskolában, Ajkán tanít földrajzot és természetismeretet. A tudományos ismeretterjesztés elkötelezett híve, rengeteget cikkezik illetve podcastol e témában. Lelkes amatőrcsillagász, a Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja.

Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka

Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg 

EL-CO11

EL-CO11

Balog Tamás (El-Co11) Budapesten születtem 1977-ben. A zene nálam egy szerelem. Egy örökkön tartó érzés, ami áthidal teret és időt. A 80-as évek 

 

Eridana Ventro

Eridana Ventro

Eridana Ventro, polgári nevemen Tóthné Baranyai Judit vagyok. 1981. januárjában születtem harmadik gyermekként, Dunaföldváron nevelkedtem egy fölöttébb kreatív és aktív családban. Nőiruha-készítő, tanító és táncoktatói végzettségeim megszerzése mellett az írással éltem túl a kamaszkoromat, majd egy 2006-os Preyer Hugó első helyezés után az AVANA Egyesület szárnyai alatt komolyabban csiszolni kezdtem írói vénámat. Írásaim azonban a fiókban maradtak. Továbbra is arra használtam, hogy kiéljem vágyaimat vagy levezessem a bennem feszülő dühöt. Szenvedélyből írok, nem szerkesztetten. A történet magját egy dallam, egy érzés vagy épp egy autó látványa alkotja meg, fantáziám talaján pedig egy egész történetté fejlődik. Ilyenkor még én sem tudom, mi lesz a vége. Írás közben benne élek a történetben, a főszereplőket még akkor is magam mellett „látom”, „érzem” amikor épp nem írok. Amikor pedig lezárul minden szál a történetben, és oda kerül a VÉGE szó, óriási űr marad bennem. Hetekig, hónapokig, évekig nem írok. Aztán befészkeli magát a fejembe egy újabb gondolat-mag…
Mindezt egy támogató férj és 4 türelmes gyermek mellett, mert mindig megvárják, míg leírom a mondatot…

 

Fecske László

Fecske László

Fecske László vagyok, háromgyermekes családapa. Fehérgyarmaton élek, s egy szeretetközpontú, összetartó családban nőttem fel. Az irodalommal 2009-ben kötöttem szorosabb „barátságot”, azóta sokféle írásom született. Írtam már kabarét, novellát, színpadi művet, kisregényt, dalszöveget, de leginkább a versekben és a mesékben találtam meg önmagam. Az utóbbi években több gyermekmagazinban jelentek meg a műveim, számos irodalmi sikerrel büszkélkedhetek, s több mesém is megjelent már diafilmen, valamint elhangzott a rádióban is. Nagy szeretettel írok, hiszen csodavilágot teremteni a gyermekeknek hatalmas örömöt jelent számomra.

 

Forrai Márton

Forrai Márton

Forrai Márton Budapesten született 1982-ben, (saját szavaival élve) egyenesen az analóg és a digitális világ szakadékába.

Ivanics Ferenc

Ivanics Ferenc

Ivanics Ferenc 1988-ban született, pedagógusként szerzett diplomát.

Gyerekkorát áthatja a tudományos fantasztikum...

Jávorszki András

Jávorszki András

Gyerekkorom óta írok – és ezzel most annyira mondtam újdonságot, mintha azt szögeztem volna le, hogy éjszaka sötét van. Hiszen azok, akik írásra adják a fejüket, rendszerint bizony nem érett fejjel vágnak bele a

Jenei András

Jenei András

1976-ban születtem Veszprémben. Gyerekkoromban már öt évesen kiderült, hogy cukorbeteg voltam, s ebből kifolyólag sok időt töltöttem kórházban.
Mivel olvasni már akkor is nagyon szerettem, mindig csodáltam az írókat, a költőket, hogy milyen kitartással képesek néha többszáz oldalt megtölteni és elvarázsolni az olvasókat.
Az első „szárnypróbálkozások” már tizenévesen elkezdődtek; néhány vers, amolyan faragott rímes sorok akkor leírásra kerültek, de a történetek csak jóval később, a középiskolás időszakomban jöttek elő. Ezek még mindig kezdetlegesek voltak, s nem is publikáltam őket sehol.
A középiskolát Budapesten végeztem, az akkor még Dr. Hetényi Géza EÜ. Szakközépben.
A pálya már az első évben elvarázsolt, már akkor tudtam, hogy segíteni szeretnék az embereken, s ezt úgy, mint mentős.
( Gondolom mivel sokszor vitt rosszulléttel a mentő kórházba.) 
A következő iskolám egy kétéves mentőszakápolói képzést jelentett az azóta már szintén megszűnt Kossuth Zsuzsa iskolában.
Ekkor már vidékről ( Csajágról, ami egy kicsi falu a Balatontól négy kilóméterre)felköltöztem Budaörsre. 
Még be sem fejeztem az iskolát, szerencsém volt dolgozni az Országos Mentőszolgálat érdi állomásán. 
Onnan jó fél év után átmentem a János kórházba, ahol a kardiológiai osztályon, majd az ugyanitt működő intenzív részlegen menthettem az emberek életét és résztvehettem a gyógyulásuk elősegítésében.

 

Jenny Taylor

Jenny Taylor

Tizenegy évesen kezdtem el írogatni a történeteimet egy kis füzetbe, akkor még merő unalomból. Mára már az írás számomra terápia; menedék a hétköznapok gondjai elől, valamint az a szellemi műhely, ahová azért járok minden nap, hogy az épp fennálló problémákat és konfliktusokat új 

Johhny Silver

Johhny Silver

1970-ben születtem Szentgotthárdon. Az életemben mindig meghatározó szerepet töltött be az olvasás, amiben a történelmi regények mellett hamar rátaláltam a sci-fi és a fantasy világára.

K. Kormos Noémi

K. Kormos Noémi

Kertészné Kormos Noémi vagyok. Férjezett, három felnőtt gyermek édesanyja. Egerben élek a családommal és két kutyámmal. Az állatok szeretete gyermekkorom óta elkísért. A masik hobbim a munkám: pedagógus vagyok. 1999-ben pedagógia – nevelőtanár, majd 2006-ban 

Kemény Gábor

Kemény Gábor

Sok komolyzenét, popzenét és színpadi zenét komponáltam, amikor tehettem, zongoraművészként koncerteztem is. Nagyjából 15 éve foglalkozom tanulmányok, prózai művek és versek írásával is. 

Kőszegi-Arbeiter Anita

Kőszegi-Arbeiter Anita

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, gyerekkönyv író, és két kislány boldog édesanyja,aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet, így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével kezdtem meséket írni.

Lencsés Károly

Lencsés Károly

Lencsés Károly vagyok. 1976ban születtem Nyíregyházán. Mióta emlékszem írok. Líra mellett prózával is foglalkozom leginkább közel áll hozzám a Scifi horror zsáner. Akik, már egészen fiatalon inspirálta az Bukowski, Pound, József Attila, Stephen King, Richárd Laymon. Nagyrészt folyóiratokban publikálok, de angolszász nyelvterületen is jelentek meg munkáim. 2020 telén jelent meg első önálló verseskötetem a Holt szerető címmel. 

Magyar Parnasszus

Magyar Parnasszus

"A Magyar Parnasszus nézetei a líra mibenlétéről és társadalmi küldetéséről
(Részlet)
A valódi líra bizonyos fokig mindig a népi kultúra része.

 

Málnai Pál

Málnai Pál

Sajnos Málnai Pálról nincsenek részletes információink. 2007-ben beszéltem vele utoljára. Ő ajánlotta akkor még fel az írásait, hogy ha van rá mód, akkor majd jelenítsük meg. Közben sok idő eltelt, és a lehetőség most adódott.
Így most ingyenesen közzétesszük az írásait e-book és hangoskönyv formában!
Pár információt azért az Internet segítségével megtudtunk róla:
A Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár. 
Szovjet táborok magyar foglyai. www.adatbazisokonline.hu  segítségével rátaláltunk.
Málnai Pál - honvéd 
Született: Budapest, 1922.03.10. 
Azonosító: 481021 
Nemzetiség: magyar
Rendfokozat: honvéd 
Fogságba esés helye: Budapest 
Fogságba esés időpontja: 1945.01.02 
Fogságának kezdete 159. Szovjet fogolytábor.
Ebből a táborból 1945. 05. 05. napon távozott, de sajnos nem haza, hanem egy másik Szovjet fogolytáborba a 315/6.-ba.
Innen 1948. 08. 22. napon engedték ki. 4 napot vonatozott, mire végre ismét Budapestre ért.
Málnai Pál pályázott az emlékiratával a 47. Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton. 
Az egy hadifogoly kalandjai írásával felnőtt kategória negyedik helyezetét érte el.
Amennyiben valaki több információt tud róla, kérem ossza meg kiadónkkal!
Dvariecki Bálint

 

Márki István

Márki István

1965-ben született Veszprémben. Az irodalom, azon belül is a tudományos-fantasztikus irodalom már egész fiatalon beszippantotta, és azóta is végigkíséri pályáját. Kezdeti írásai középiskolásként jelentek meg különböző helyi, illetve amatőr lapokban.

Molnár Dénes Attila

Molnár Dénes Attila

1987-ben születtem Szentesen. A Szegedi Tudományegyetemen történelem és vallástudomány szakon szereztem diplomát. 2015 óta foglalkozok írással. Eddig négy novellám ért el helyezést és jelent meg nyomtatásban, egy pedig díjazást kapott. Írói álnevet – A. D. Miller – csak az első két munkám esetében használtam.

Noah Noé Noir

Noah Noé Noir

Noah Noé Noir vagyok. 2004-ben születtem Békéscsabán, de hét éve Budapesten élek. Tizenhat évesen kezdtem el történeteket írni, ami a saját szereplők megrajzolásával indult. Utána kaptak saját leírt történetet. A műfajom leginkább ifjúsági fantasy, történelem, sci-fi, de készítettem már bűnügyi 

Párkányi Zoltán

Párkányi Zoltán

1970-ben születtem Kaposvárott. 1992-ben végeztem az akkori Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán. Életem felét nyomozóként töltöttem, majd civilben is jórészt határterületeken mozogtam. Dolgoztam magánnyomozóként, vagyonvédelmi szakemberként. Ínségesebb 

Pataki Éva

Pataki Éva

Pataki Éva Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, író, színpadi szerző. Tanulmányait az ELTE BTK-n végezte magyar- orosz-esztétika szakon. 

 

Petrőczi Éva

Petrőczi Éva

Petrőczi Éva (eredeti neve: Ludwig Éva) (Pécs1951április 7. –) József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense.

Pregh Balázs

Pregh Balázs

Már általános iskolás korom óta éveken át folyamatosan írtam verseket, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus novellákat, kalandregényt.

Radics Renáta Zsuzsanna

Radics Renáta Zsuzsanna

Egy napfényes nyári napon, 1988. augusztus 22-én születtem. Tóalmáson élek a családommal. Az irodalom csodálatos világa óvodásként is nagy hatással volt rám. Már akkoriban bájos, gyermekded versek és dalok születtek meg fejemben, főleg az édesanyám iránt érzett szeretetről. Majd amint megtanultam írni, lejegyeztem saját gondolataimat. Megjelent soraimban többek között a barátság, a természet szeretete is.

Ronil Caine

Ronil Caine

Az írói név mögött egy 1981-es születésű, budapesti scifi és horror-rajngó áll. Vagy inkább ül, és írja a következő történetét egyedi, filmszerű stílusában. Írásai általában egy ismerős vagy már olvasott látott témát dolgoznak fel, de teljesen új megközelítésben. Egy szerencseérme bajt hoz, 

Ruszkáné Márton Éva

Ruszkáné Márton Éva

Egyszerű, dolgos paraszti családba születtem Szatmár egyik kis falujában. A 60-as években voltam kisgyermek, mikor még nem volt ritka, hogy akár négy generáció is élt egy fedél alatt. A kerti, - mezei munkából is kivettük a részünket testvéremmel, már gyerekként.

Sági Veronika

Sági Veronika

1987-ben születtem Veszprémben. 2000 óta foglalkozom amatőr írással, többnyire szépirodalmi novellákat, valamint sci-fi és fantasy történeteket alkotok. Fontosabb megjelenéseim: Új Galaxis 21. sci-fi antológia: Virág fekete háttérrel c. novella (2014), Papírhajók c. magánkiadású önálló novelláskötet (Publio Kiadó, e-könyv 2015, nyomtatott kiadás 2018), Kalandok és kalandozók antológia: A jégbordás út c. novella (SpiritArt Kiadó 2015), Erénynek erejével antológia: Fészekhagyók c. novella (Új Akropolisz Kiadó 2015), Viasz c. novelláskötet (Próbagoblin könyvek, 2020), Tiszavirág c. novella (Galaktika 2021). Civilben orvosként dolgozom, hobbijaim a kisgépes repülés, a lovaglás és a terepbiciklizés.

Salga Attila

Salga Attila

Született 1945. szeptember 5. Az egri Dobó István Gimnáziumban tanult (1960-1964). Tanulmányait 1965-ben az Egri Pedagógiai Főiskola magyar – orosz szakán folytatta. Az 1969-1970-es tanévben Poroszlón tanított, majd az Egri Pedagógiai Főiskola Orosz Tanszékén dolgozott 1982-ig. 

Szalainé Erdélyi Tünde

Szalainé Erdélyi Tünde

Már kislánykoromtól elbűvölt a betűk világa, ahogy megtanultam olvasni minden névnapra, születésnapra könyvet kértem. Bár mindig is írtam, inkább csak gondolatban születtek versek, novellák. Az élet a Balaton felvidékre sodort, és az itteni nyugalom, a kis falvak ihlették a kötet nagy részét. 

Szemán Zoltán

Szemán Zoltán

Kisgyerekként eléggé otthonülő típus voltam és rengeteget olvastam. Úgy vélem, innen eredhet a könyvek szeretete, és bár soha nem végeztem el semmiféle irodalmi irányú képzést, 2017-ben egy vasárnap reggel arra ébredtem, hogy egy történet jár a fejemben. Gondoltam, leírom… Leültem a laptopomhoz, és mire feleszméltem, már készen is volt az első regényem: A kapu őre.

Szilágyi Gyula

Szilágyi Gyula

1946-ban születtem, így aztán bőséges alkalmat adtam az időnek, hogy belém vájja vasfogát. Élt is a lehetőséggel. Én is. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy életem első két évtizedét nem számítva folyamatosan tanultam. Hol „középiskolás fokon”, hol a felsőoktatásban, hol meg

Szunyogh Gábor

Szunyogh Gábor

Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől.

Titi Hajnalka

Titi Hajnalka

A nevem Titi Hajnalka, Nagyváradon születtem Ady szeretett városában, és egy Bihar megyei kisfaluban nevelkedtem Nagykágyán, ahol édesanyám született és élt. Születési nevem a Szilágyságból származik, édesapámtól kapott egyetlen örökségem a Sallai név. A sors úgy hozta, hogy Bihardiószegen és Székelyhídon is éltem, tanulmányaimat itt végeztem. Nagyon sok kedves emlék köt mindkét helyhez azóta is.

Vajda Anikó

Vajda Anikó

Vajda Anikó író, dramaturg, az ELTE BTK-n végzett francia - román szakon.

Még egyetemistaként berobbant a színházi világba a Vajda Katalinnal közösen írt Hyppolit, a lakáj színpadi adaptációval, amit a 

Vida Laura

Vida Laura

A nevem Vida Laura, 2004-ben születtem Nagykanizsán. Már ovis koromban megtanultam olvasni, és azóta a könyveknek nagy a szerepük az életemben. Imádtam történeteket kitalálni, majd 15 évesen kezdtem el le is írni azokat. A romantikus könyvek állnak hozzám a legközelebb, de szívesen belekeverem a fantáziát és a humort.

Violet V. Vandor

Violet V. Vandor

Erdélyi, dévai születésű író és illusztrátor. Gyermekkorától kezdve vonzotta a művészet és az irodalom világa. 1991 óta íróként, illusztrátorként és szerkesztőként dolgozik. Több mint 70 könyve jelent meg Romániában, egy pár Magyarországon, valamint könyveket illusztrált amerikai, kanadai és angliai szerzőknek.

Wersényi György

Wersényi György

Wersényi György vagyok, Győrben születtem 1975-ben. Jelenleg is itt élek a családommal, két kis gyermekkel. Polgári foglalkozásom telekommunikációs villamosmérnök...

 

További oldalaink

ALKO-SOFT Nonprofit Bt.

ALKO-SOFT Nonprofit Bt. - segédeszközök, IT szolgáltatások

Weboldal: alkosoft.hu

eRikkancs, A digitális újságos

eRikkancs, A digitális újságos

Weboldal: erikkancs.hu

Digitális Tartalom Látássérülteknek

Digitális Tartalom Látássérülteknek

Weboldal: dital.hu

Made by FortuNet