Szilágyi Gyula

Bemutatkozás

1946-ban születtem, így aztán bőséges alkalmat adtam az időnek, hogy belém vájja vasfogát. Élt is a lehetőséggel. Én is. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy életem első két évtizedét nem számítva folyamatosan tanultam. Hol „középiskolás fokon”, hol a felsőoktatásban, hol meg önállósítva magam. Időközben dolgoztam erdészként, tanítottam és fordítottam orosz, angol, német, francia nyelvekből. Negyvenen jóval túl voltam már, amikor másoddiplomásként a szociológiára jelentkeztem. A nappali hallgatókkal együtt rendezték a vizsgát, ők nyilvánvalóan félreértették a helyzetet, mert amikor beléptem a terembe, harminckilenc matrózblúzos, érettségiző gyermeklány állt vigyázban, akkor éreztem először, hogy öreg vagyok.

Az egyetemen (túlintellektualizált légkörben) kezdtem el írni, először egy szociólógiai kutatás eredményeinek összefoglalását írtam meg. A tiszántúli aprófalvak munkanélkülisége volt a téma (Kegyelemkenyéren), ezzel első díjat nyertem a kiadó pályázatán. A kővetkező években  hat könyvem jelent meg. az tiszántúli falvak intim világáról, szexuális szokásairól és szubkultúrájáról, legsikeresebbnek a Tiszántúli Emanuelle című szexuálszociográfiám bizonyult, két kiadásban hétezer példányban fogyott el. Persze írtam még az általános iskolák gondjairól (Megbukott az iskola), a pszichiátria mindennapjairól (Nincs kilincs), valamint könyveket fordítottam: olimpikonokról, motorkerékpárokról, autókról, kamionokról, labdarugókról, a szemtornáról, és az indigó gyerekekről. Írásaimat rendszeresen közölte az Élet és Irodalom és más irodalmi lapok.

Szabadidőmben gyakran futottam (a falubeli kutyáktól kísérve) és tavasztól-őszig nagyokat úsztam a Körösben. Közben jártam a folyópartot, a falubeli kutyák elkísértek, lassan megszokták a városi szagokat. Egyik alkalommal mellém szegődött egy szemmel láthatóan gyönyörű komondor. Az állatorvosi vélemény szerint nagytestű, kissé elhanyagolt, kemény jószág. Éhes volt, és sovány, de nem látszott legyengültnek. Inkább szívósnak. Olyan volt, mint a bocskorszíj.  Nem egyedül jött. Egy kis puli kísérte. Jól kiegészítették egymást: a puli adta az észt, a komondor pedig az erőt. A falubeli kutyák lassan elmaradtak,  talán megérezték, hogy az új társak zárt alakzatot alkotnak. Hármasban töltöttük a nyarat. Egy fűszál nem mozdulhatott meg a kertben, a kutyák azonnal jeleztek. Ők lettek a Kutyavilág főszereplői, A nyarat még együtt töltjük, októberben viszont a lányomhoz költözik a kutyacsalád. Együtt várják a tavaszt.

Ugrás a szerző összes művéhez

Hangos bemutatkozás