Haupt-Kutas Mónika

Haupt-Kutas Mónika

Bemutatkozás

Haupt-Kutas Mónika vagyok, Budapesten élek a családommal. Sok éven át dolgoztam tanítóként. Eljött azonban az ideje annak, hogy egy időre, talán hosszabbra is, megváljak a közoktatás színterétől. Ettől még a tanítás berkeiben maradtam, és magántanár lettem. Ezen kívül műfordítással is foglalkozom, német nyelvű regények, könyvek magyarra való átültetését végzem.
Az írás majdnem olyan hosszú ideje része az életemnek, mint az oktatás, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most több energiát tudok rá szánni, mint korábban. A történetek papírra vetése számomra nem egyszerű hobbi, akkor érzem leginkább kiteljesedettnek és elégedettnek a napokat, ha tollamból megszületik egy-egy novella. 
Írásaim több helyen megjelennek, nyomtatott és digitális formában is megtalálhatóak. Pályázatokra, antológiákba, közösségi oldalakra is küldök alkotásokat, tavaly pedig megjelent első novelláskötetem Kaleidoszkóp címmel. 
Aki többre is kíváncsi, felkeresheti a bellatristicfrommoni.blogspot.com-ot, az írói oldalamat a Facebook-on és a Művész.ma internetes művészeti magazint.
 

Blogposztok

Szivárványálom - Menyhei Mónika: Szivárványálom könyvajánló

Az Olvasó egy igazi könyvmoly gondolatait olvashatja ebben a kötetben. Moncsi a saját bevallása szerint is az, imád olvasni, imád más világokba utazni. Remekül megfogalmazza ennek a szenvedélynek az erejét, varázsát, és szépségét, s teszi mindezt úgy, hogy az ember nemhogy tökéletesen megérti a mondanivalóját, de egyenesen vele szeretne utazni, szárnyalni azokra a helyekre, ahová a könyvei repítik.

Elolvasom »

Tarisznya - Cserni András: Tarisznya könyvajánló

Egy remekbe szabott novelláskötet a Farkasfalka, a Betyárbecsület és az Isten kardja trilógia szerzőjétől. Az ifjú joghallgató számos írása jelent már meg különböző platformokon, novellái pályázatokon és antológiákban vesznek részt.

Elolvasom »

Rebeka és az öreg platán a Boróka utcában - Fazekas Zoltán: Rebeka és az öreg platán a Boróka utcában könyvajánló

A Helma Kiadó bloggereként sok remek könyvet van lehetőségem olvasni, amiért ezúton is szeretném kifejezni a köszönetemet. A 3. csomagbontás alkalmával egy olyan kötet került a kezembe, amely igen fontos témát taglal a maga műfajában, vagyis az ifjúsági könyvek között.

Elolvasom »

SÁRI MESEKUCKÓJA - Ez Állati! - T. Fiser Ildikó: Sári mesekuckója - Ez állati! könyvajánló

Ez az interaktív mesekönyv – tanúsíthatom ­–, hogy hatalmas öröm nem csak a kisebbeknek, de nagyobb gyerekeknek is… – Anya! Ez az enyém? – akad meg kislányom szeme az asztalon hagyott méretes köteten, nekem meg a lélegzetem is bennakad.

Elolvasom »
Mutass többet

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oldal tetejére