A farkasfalka

Mistaria titokzatos hely. A mágia mindennapos, az állatok királyságokban élnek és értik az emberi beszédet, az emberek, törpék, manók és más lények pedig megragadtak valahol a középkor és a kora újkor határán. Létezéséről nem tudnak az evilágiak, bár csak egy karnyújtás (és az Álca vékony rétege) választja el egymástól a két világot.
Itt él a tizenhat éves Roland, a Mistariában Meredély-hegységnek, az Evilágban Zemplénnek nevezett vadregényes tájon az erdőben, egy óriási farkasfalka társaságában. Hogy miért? Mert csordásfarkas, vagyis farkasember. És az avilágiak nem tűrik meg maguk közt a fajtáját. Az egyetlen ember, akivel kapcsolatot ápol, a Vadon vénséges Varázslója, a táltos Wlottenill – egészen addig, míg egy napon (miközben egy „apró szívességet” tesz az öreg varázslónak), találkozik az elbűvölő evilági lánnyal, Szandrával. Kapcsolatuk gyorsan mélyülni kezd, ám ezt se a farkasok, se Wlottenill nem nézi jó szemmel. S ha mindez nem lenne elég további bonyodalmak adódnak: a ravasz, kíméletlen és gazdag előkelő család, a rossz hírű Marothanok egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a Meredély-hegység felé, s nem kétséges, ennek középpontjában Roland áll. Budapestről pedig útnak indul egy tinédzsertársaság, hogy kempingezzenek a Zemplénben – köztük Kristóffal, Márkkal és Patrikkal, akik nyakig belekeverednek az eseményekbe.
Létezhet-e bármilyen kapcsolat két külön világban élő ember között? Roland valóban olyan mogorva és borúlátó, mint első látásra tűnik, vagy csak színjáték az egész? Ki az a titokzatos lány, akit Kristóf megpillant a hajnali Zemplénben? Mik laknak a Nyírerdőben? És legfőképp: miért érdekli a Marothanokat egy árva, nincstelen csordásfarkas?