Az ügy lezárva

Kormányos Ildikó Csilla

Leírás

„Valahogy meg kell szabadulnom attól az érzéstől, hogy a múlt nyomásként nehezedik rám. Folyamatos visszatekintések és kérdésfeltevések nélkül akarok tovább haladni” – gondoltam. Aztán a valóságot összekötöttem a fantázia világával és miközben a gondolataim szárnyaltak újabb és újabb kalandokon át, a lelkem is egyre inkább megnyugodott.  Szilvi, a fiatal újságírónő nem dicsekedhetett valami fényes gyerekkorral és a párkapcsolatban sem váltak valóra az álmai. Egy nagy csalódást követően tudatosan döntött amellett, hogy az életét a munkájára teszi föl és nem foglalkozik többé a múlttal. Miközben emberek százainak élettörténetét hallgatta végig, ő maga szinte elzárkózva élt a világtól, s a munkájára koncentrálva csupán Tutyuka, a kiskutyája kapott helyet a szívében. Mígnem egy nap egy cédé lemezt talált a postaládájában. A lemez egy titokzatos, rózsaszínű tokban érkezett, a következő felirattal: Az ügy lezárva. Egy Szilvi számára idegen ember osztotta meg vele különös történeteit, s mialatt olvasta őket, úgy érezte, hogy erősnek vélt személyisége egyre inkább meginog. Felismerni és beismerni, hogy tulajdonképpen egész életében menekült, nem kis feladatnak bizonyult számára. De vajon ki lehet az, akinek sikerült lezárni a saját ügyét? És vajon neki sikerül-e?
 

Mutass többet

Műfajok: Szépirodalom

Címkék:

Vásárlás

Amennyiben ekönyvet, hangoskönyvet vagy zenét vásárolsz, és fizikai adathordozón (pendrive-on) kéred, jelöljd be a kosár oldalon a Pendrive-on kérem a könyvet jelölőnégyzetet. 1 adathordozóra több letölthető hangos, ekönyv vagy zene is megvásárolható.

Az online olvasható vagy hallgatható termékek megvásárlásához kérlek, jelentkezz be!

Típus Ár
Nyomtatott könyv
nyomtatott
Készletről rendelhető: 3
2890 Ft

Ugrás a keresőhöz

Egyéb adatok

Megjelenés

Nyomtatott: 2021-01-01

Készletinformáció

HELMA webshop 3 db

Kiadó

Nyomtatott: Tortoma Kiadó

ISBN

Nyomtatott: 978-606-9716-31-1

Oldalszám, hossz

Nyomtatott könyv: 207

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oldal tetejére