Megérdemelve vagy ártatlanul - Szendrey Júlia összes költeménye

Raffay Andrea

Leírás

1909-ben Bihari Mór gyűjtésében jelent meg az a kötet, mely Szendrey Júliának akkor ismert verseit tartalmazta. Bihari e kötetben Szendrey Júlia 26 versét közölte, de az ő Szendrey-verskiadása – mely tartalmazta a Naplót és egyéb naplóféléket – nem tekinthető teljesnek: egyrészt Szendrey Júlia összes, fellelhető versét ténylegesen nem tartalmazta, valamint Biharikorabeli folyóiratokból (szépirodalmi és divatlapokból) gyűjtötte össze Szendrey verseit, tehátkönyvét nem az eredeti kéziratok alapján állította össze. 2018 augusztusában a Két Hollós kiadó adta ki a „Megérdemelve vagy ártatlanul...” – SzendreyJúlia összes költeményei elemző tanulmányokkal című kötetet, melyet jómagam rendeztem sajtó alá, állítottam össze és láttam el elemző tanulmányokkal, s melyben a versek betűhíven közölt változata mellett a kutatásaim során megtalált eredeti Szendrey-kéziratok másolatai is megtalálhatók. Kutatómunkám során megtaláltam a Bihari által összeválogatott versek eredeti kéziratait, s azokat még további 23, korábban ismeretlen Szendrey Júlia-verskézirattal egészítettem ki (ezek az MTA Kézirattárában találhatók a „K 524” jelzetű, „Szendrey Julia költeményei” címet viselő füzetben, mely Júlia 1854 és 1865 között született költeményeit foglalja magában), valamint számtalan verstöredékkel, melyek többsége az OSZK Kézirattárából származik (OSZK Kt., Fond VII/206, valamint OSZK Kt., Fond VII/154), és egyéb versfordításokkal.

Mutass többet

Műfajok: Szépirodalom

Címkék:

Vásárlás

Amennyiben ekönyvet, hangoskönyvet vagy zenét vásárolsz, és fizikai adathordozón (pendrive-on) kéred, jelöljd be a kosár oldalon a Pendrive-on kérem a könyvet jelölőnégyzetet. 1 adathordozóra több letölthető hangos, ekönyv vagy zene is megvásárolható.

Az online olvasható vagy hallgatható termékek megvásárlásához kérlek, jelentkezz be!

Típus Ár
Nyomtatott könyv
nyomtatott
Készletről rendelhető: 3
4990 Ft

Ugrás a keresőhöz

Egyéb adatok

Megjelenés

Nyomtatott: 2020-01-01

Készletinformáció

HELMA webshop 3 db

Kiadó

Nyomtatott: Tortoma Kiadó

ISBN

Nyomtatott: 978-973-8995-98-7

Oldalszám, hossz

Nyomtatott könyv: 480

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oldal tetejére