Botlik Richárd
Bemutatkozás
Dr. Botlik Richárd (Budapest, 1977.)
Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szereztem történelem szakos tanári diplomát 2000-ben, majd két évvel később végeztem tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán – szintén történelem tárgyból.
2003 és 2009 között ugyanezen egyetem doktori hallgatója voltam. 2010-ben megvédtem a Szapolyai János és VIII. Henrik kapcsolata – Adalékok a Mohács utáni magyar-angol szövetség történetéhez című doktori disszertációmat, és 2011-ben avattak történész doktorrá. Számos rangos, hazai tudományos folyóiratban (Századok, Fons, Hadtörténelmi Közlemények, Orvostörténeti Közlemények, Magyar Könyvszemle) és szakmai könyvben jelentek meg írásaim. Mivel se intézeti, se oktatási-intézményi háttérhez nem kötődöm, ezért önnönmagam független történésznek és publicistának tartom."
Nálam a következő könyvei láttak napvilágot:
Ez történt Mohács előtt: a Szapolyai (t)örökség A mohácsi csata (1526) másképpen (Illik Péterrel közösen)
A magyar könyvek elkötelezett kiadója