Csendbeszéd

A nyolcvanas évek végén, a kimondhatatlan szavak és a félhangon élhető igazságok idején, két fiatal levelei hidat vertek hegyek és síkságok, Erdély és a Vajdaság, félelem és remény között. Ezek a levelek nemcsak egy lassan születő barátság történetét őrzik, hanem egy egész nemzedék belső életét: a hallgatásra nevelt szavakat, az elfojtott vágyakat, a megmaradás makacs hitét. Ez a könyv lírai esszé a szocializmus mindennapjairól, a bizalmatlanság
légköréről, az apró bátorságokról, amikor egy levél feladása is lázadást jelentett. A sorok között ott lüktet a múlt tapintható emlékezete – tinta, papír, várakozás –, és ott él a felismerés is: a változás először mindig a lélekben
születik meg. Egy csendes korszak vallomása ez, amely megmutatja, hogyan lett a hallgatásból szó, a félelemből remény, és miként lépett egy nemzedék a történelem árnyékából a szabadság felé.

A CSENDBESZÉD című könyv, lírai esszé, elgondolkodtat. Ez a cím az el nem mondott szavak nyelvét idézi.  Arra a korszakra utal, amikor a valódi gondolatok nem hangosan, hanem félmondatokban, levelekben, tekintetekben éltek. A csend itt nem hiány, hanem kényszerű forma: beszéd, amely túlélni próbál.