Semmi sem az, aminek látszik

Az érzés szinte szétveti testemet. Képtelen elférni eme szánalmas porhüvelyben, mely ugyan Isten alkotása, mégis mindent megtesz az ember, hogy tönkre tegye. Ádám és Éva óta így van ez! A belső érzelmi vihar tornádóvá erősödik! Írnom kell. Ki kell írnom magamból, mert különben elemészt ez az elemi erő. Leülök, nincs cím. Az első mondatot leírom, ami eszembe jut. És lassan ráhangolódva, megfelelő érzelmi állapotba kerülök. Ennek elkerülhetetlen következményeként megszületik az alkotás. Így lett fizikai valósággá, mind a negyven novellám. Mind más, mind különbözik a többitől. Mégis, mindben az erős érzelmek az uralkodók. Kiszámíthatatlan csavarokat beletéve, megpróbálom átverni az olvasót. Meglepni! Nem megengedni azt, hogy a történet közepén tudja már, mi is lesz a vége? Nem, ezt nem tehetem! Innen a cím!
Semmi sem az, aminek látszik!”
Ti most azt hiszitek, én írtam minden történetet, ami ebben a könyvben található. Pedig nem! Az élet írt jópárat belőle. Én, csak köntöst adtam rá! A többivel kissé más a helyzet, ott csupán ecset voltam a Teremtő kezében! Egy eszköz. Így született meg az, amit a kezedben tartasz. Nem finomkodtam a szavakkal, és nem cenzúráztam saját magamat! Pontosan azt, és úgy írtam le, ahogyan az a fejemben manifesztálódott. Néha fájó, máskor vidámságra csalogató. Egyszer komoly, máskor közönséges. Mit is ígérhetek neked?
Érzelmi hullámvasutat. Szívből kicsorduló könnyeket és lélekből kiszakadó nevetést. Gondolatokat. Melyek egy-egy novellát elolvasva, napokig, hetekig a fejedben keringenek, ott maradnak.
Kívánok neked szenvedélyesen vad utazást a képzeletem groteszk, mégis félelmetesen valóságos világába.
Szeretettel, A.K. András