
Szenvedély és cselszövés
Leírás
Théra népe önfeledten gyülekezik a szabadtéri játékok színhelyét adó tisztás körül. A városállam rajongásig szeretett Királynője megnyitja a neves eseményt, és porondra lépnek a mindenki által magasztalt színészek. Izgalmas és buja mítosz elevenedik meg a közönség előtt. A sorok között két ifjú diákfiú megbabonázva nézi a hősies küzdelmet, és a kacér nimfák csábító táncát. Ekkor még nem sejtik, hogy rájuk hamarosan még ádázabb harcok, de egyúttal az első szerelmek is várnak. Az ünneplő Théra békéjét lassan aláássa az alattomos ellenség aknamunkája. Mint gyilkos métely szivárognak be a határán a cselszövők, hogy megrendítsék az eddig szilárd társadalmi és gazdasági rendjét. A Királynő roppant veszélyes és kegyetlen ellenséggel kényszerül szembenézni, hogy megvédje a szeretett városát és a népét. Legfőbb támasza ebben a vezérezredese, aki furfangos nyomozással, és mindenre elszánt bátorsággal veszi fel a harcot a nyomasztó túlerővel szemben. Közben a titkos politikai játszmákról még mit sem tudó diákfiúk egy forradalminak ígérkező találmányon törik a fejüket, amit lelkesen mutatnak be a város híres tudósának.
A férfivá válás nehéz, de egyúttal boldogsággal kecsegtető próbatételeit beárnyékolják a közelgő véres háború képei. A fiatalok hamarosan rádöbbennek, hogy nem csak a saját, de már az egész népük jövője a tét. Vajon meg tudja-e fordítani a történelem kerekét pár tehetséges és szenvedélyes ifjú?
Bemutató videó
Műfajok: Kaland, Fantasy, Akció, Romantikus, Fikció, Regény, Történelmi
Címkék:
Beleolvasás: PDF
Vásárlás
Amennyiben ekönyvet, hangoskönyvet vagy zenét vásárolsz, és fizikai adathordozón (pendrive-on) kéred, jelöljd be a kosár oldalon a Pendrive-on kérem a könyvet jelölőnégyzetet. 1 adathordozóra több letölthető hangos, ekönyv vagy zene is megvásárolható.
Az online olvasható vagy hallgatható termékek megvásárlásához kérlek, jelentkezz be!
epub, mobi, pdf
txt
epub, mobi, pdf, mp3
mp3
txt, mp3
mp3
Egyéb adatok
Megjelenés
Kiadó
ISBN
Oldalszám, hossz
Ekönyv: 120 oldalHangoskönyv: 6 óra 57 perc
Felolvasók
Nagy Johanna, Dr. Boros Csanád Örs, Pregh BalázsA termék a kosárba került
Szenvedély és cselszövés - részlet
XSzenvedély és cselszövés - részlet
XMobiltelefonokon csak az első oldal jelenik meg. Ha szeretnél több oldalt is elolvasni, kérlek töltsd le a PDF-et ide kattintva: PDF letöltése